2006. év kezdetén nagy szeretettel köszöntjük Egyesületünk minden tagját! Kívánunk az új esztendőben újabb sikereket, testi-lelki jó egészséget, a munkánkban töretlen lelkesedést.
A 2005. eszten-dőben végzett közös egészségpedagógiai munkánk eredményességéért minden tagtársunknak, minden óvodapedagógusnak és óvodai dajkának az Egyesület vezetőségének köszönetét tolmácsoljuk. Tudatában vagyunk annak, hogy szervező, módszertani és tudományos megalapozó egészségnevelési tervünket csak közösen tudtuk valóra váltani. Gyermeknevelő, nemzetépítő munkánk társadalmi elismeréséért egyre töb-bet teszünk, tettekkel bizonyítjuk fontos helyünket és szerepünket a nevelés nagy intézményrendszerében.
A 2005. év tevékenységben - és merjük kimondani sikerekben is gazdag esztendő volt Egyesü-letünk életében. Ebben az esztendőben ismerték el Egyesületünket "közhasznú" egyesületnek, amely azt jelzi, hogy tevékenységünk nem csupán az egyesületi tagságra terjedt ki, hanem mindazon óvodai nevelő-testületekére is, akik igényelték szakmai-módszertan - egészségpedagógiai közreműködésünket. Köszönet azoknak az óvodáknak, amelyek a régiójukba eső óvodapedagógusokat (tagságuktól függetlenül) bevon-ták az egészségpedagógiai konzultatív továbbképzésünkbe, illetve az akkreditált (30 órás) egészségpeda-gógiai továbbképzésünk keretébe. A regionális konferenciák sorából kiemeljük Ajka, Dombóvár, Vác, Budapest VIII.ker. és XVII. ker. rendezvényeit, a budapesti programkészítési, valamint a táplálkozástu-dományi konferenciákat. Minden szervezőnek ezúton is köszönetünket fejezzük ki.
Az elmúlt év jelentős eseménye volt a 2005. október 18.-i egészségpedagógiai szakértői tanács-kozásunk és az azt követő tisztújító közgyűlés Szakértői tanácskozásunk közvetlenül követte a Közokta-tási Törvény módosítását és szakértők közreműködésével feldolgozta a sajátos nevelési igényű gyerme-kek óvodai gondozásának-nevelésének, valamint az integrált nevelésnek és szülői együttműködésnek egészségpedagógiai feladatait.
A közgyűlés az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózatának tisztségviselőit újjáválasztotta, új szemé-lyek részvételével új energia-tartalék bevonására nyílt mód. A közgyűlés az egyesületet alapító elnökét, Prof. Dr. Székely Lajost tiszteletbeli elnökké, Bihariné Dr. Krekó Ilona főiskolai docenst elnökké, Bukovicsné Nagy Juditot ismételten országos főtitkárrá választotta. Az elnökség tagjai lettek: Miskolcziné Radics Katalin (alelnök), Molnár Zsoltné (titkár), Dr. Gritz Arnoldné (elnökségi tag). To-vábbá pénztárosnak: Nagyné S. Györgyit, a felügyelő bizottság elnökének: Deme Líviát, az etikai bizottáság elnökének Mihalik Lászlónét választotta a közgyűlés. A vezetőség tagjait a régiók vezetői egészítik ki.
A közgyűlésen közel kétszáz óvodapedagógus és óvoda-egészségügyi szakember vett részt és vitte magá-val Egyesületünk programtervét. A 2005. évben Egyesületünk az egészségnevelési helyi program készíté-séhez "gyorsinformációt", majd az egészségi- és környezetvédelmi komplex nevelési programhoz "Egészségpedagógia" (Komplex egészségi és környezeti nevelés az óvodában) c. óvodapedagógiai főis-kolai kézikönyvet juttatta el a konferencia alkalmából valamennyi tagóvodánkhoz.
Az elmúlt évben a világhálón is megjelentettük (www.ovodaegnev.hu) közhasznú egyesületünk elvi állásfoglalásait, munkaprogramját, akcióterveit, tisztségviselőinek munkásságát. Kapcsoljon Ön is a világhálón az "óvodai egészségpedagógia",vagy az "egészséges életvitel az óvodában", vagy az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata Egyesület" keresőjére!
Az óvodák részére közreadtuk az óvodai "zöldnapok" rendezésével kapcsolatos közegészségügyi járványügyi előírást (HACCP), amelynek alkalmazása biztosítja, hogy az óvodába behozott gyümölcsök, zöldségféleségek fertőzés-mentesen felhasználhatók
. Mire vállalkozunk 2006-ban?
(dióhéjban)
Kapcsolódás a nemzeti gyermek-egészségügyi programhoz
* programismertetők szervezése óvodapedagógusoknak és
szülőknek,
* az egészséges táplálkozás óvodai programjának elméleti
megalapozása és megvalósítása, kiegészítő táplálás megszervezése,
* egészséges táplálkozás rajzpályázata,
* a dohányzás megelőzésére nevelés óvodai programja,
Megyei konferenciák szervezése szakértők bevonásával
* a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai neveléséről konzultációk megszervezése, .
Az "Egészségpedagógia" c. szakkönyv ismételt kiadása, terjesztése
Az egyesület kapcsolódása a környezetvédő szervezetekhez
Az óvodapedagógusok akkreditált továbbképzésének
megszervezése
Egészségnevelésre felkészítő dajka konferenciák szervezése
Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata közhasznú egyesület
SOCIETY OF ORGANIZATION FOR HEALTHY KINDERGARTEN IN HUNGARY
NATIONALE VEREINIGUNG FÜR GESUNDHEITSFÖRDERUNK IN KINDERGÄRTEN
H- 1086 Budapest, Koszorú u. 14-16; Tel/Fax: 06-1-333-91-14 Mobil: 06-309-19-54-84;
E-mail: bukovicsjudit@freemail.hu
Webdesign: fahand 2005